Andrássy Gyula, id.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|
| Hivatali idő | |
|---|---|
| 1867. február 20. – 1871. november 14. Magyarország miniszterelnöke |
|
| Előd | Szemere Bertalan |
| Utód | Lónyay Menyhért |
| Született | 1823. március 3. Oláhpatak, |
| Elhunyt | 1890. február 18. (66 évesen) Vác |
| Politikai párt | Deák-párt |
| Házastárs | Kendeffy Katalin grófnő (1830-1896) |
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Oláhpatak, 1823. március 3. – Vác, 1890. február 18.) magyar miniszterelnök, osztrák-magyar külügyminiszter.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876) Születési helye tekintetében a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen ifj. Andrássy Gyula gróf született 1860-ban)
[szerkesztés] Ifjúkora
Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akviel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A gróf felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”. 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe, a diétán többször felszólal, Kossuth politikájának támogatója.
[szerkesztés] A szabadságharc idején
1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vesz a pákozdi csataban, majd harcol Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgey Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptetik elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazik diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször utazik Párizsba és Londonba is. A szabadságharc bukása után nem térhetett haza.
[szerkesztés] Száműzetésben
1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effige) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal Párizsban élt, élénken részt vett a társasági életben, kora egyik legszebb férfijának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” néven emlegették. Malomvízi Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.
[szerkesztés] A kiegyezés
1857-ben hazatérhet, azonnal bekapcsolódik a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között alelnöke a képviselőháznak. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője, a kiegyezést megszövegező ún. Hatvanhetes bizottság tagja. Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezi ki. Június 8-án a koronázás során ő látja el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt igen erős volt még a kiegyezés ellenzőinek tábora. Jelentős szerepe volt a Horvátországgal történő kiegyezésben (1868), a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.
[szerkesztés] Közös külügyminiszterként
1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának irányvonalát, megszüntette az ország izolációját, közeledett a Német Császársághoz, Oroszországhoz és Olaszországhoz is. Bismarckkal baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, a Monarchia semleges maradt az orosz-török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszus. A Balkán helyzetét rendező konferencia során kapott lehetőséget az Osztrák–Magyar Monarchia Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott, ezek hatására lemondott. Még lemondása előtt sikerült megkötnie a Német Birodalommal az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tartott.
[szerkesztés] Utolsó évei
Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt visszavonulva töltötte kastélyában Tőketerebesen, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumban nyugszik feleségével együtt.
[szerkesztés] Családja
Feleségét, Kendeffy Katalin grófnőt (1830-1896) 1856. július 9-én vette feleségül Párizsban. Három gyermekük született:
- Andrássy Tivadar („Duci”) (Párizs, 1857. júlis 10. – Budapest, 1905. május 13.) feleségétől, Zichy Eleonóra grófnőtől (1867-1945) 4 lánya született, köztük Katalin (Katinka, Katus, a „vörös grófnő”), aki nagykárolyi gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége lett. Tivadar halála után Eleonóra feleségül ment férje testvéréhez, az ifjabb Andrássy Gyulához, aki így a lányok mostohaapja lett.
- Ilona (1858–1902), gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége
- Andrássy Gyula, ifj. (1860–1929) Magyarország bel-és külügyminisztere
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Életrajz
- A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család nyomában
- http://genealogy.euweb.cz/hung/andrassy2.html
| Elődje: Szemere Bertalan |
Magyarország miniszterelnöke 1867–1871 |
 |
Utódja: Lónyay Menyhért |
|
Elődje: |
Magyarország külügyminisztere |
Utódja: |